Kedves Betegtársak,

a Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Intézete az "Egészségcélok 2023 – Egészséggel kapcsolatos tapasztalatok IBD-vel élők és partnereik körében" tudományos kutatásához kérjük a segítségeteket.
A kutatásukban azt vizsgálják, hogy az IBD-vel élő személyek és partnereik hogyan törekednek egészségük megőrzésére és a gyógyulásra, mi segíti őket ebben.

Kik vehetnek részt a kutatásban?

Azok a 18 év feletti IBD betegek, akik párkapcsolatban élnek és partnerükkel együtt mindketten vállalják a részvételt.

Hogyan zajlik?

Mindkét fél regisztrációja után - fél éven belül egyenletesen elosztva - három érdekes online kérdőívet kell kitölteni mindkét félnek.

Kérjük, beszéljétek meg a párotokkal, és ha mindketten vállaljátok, akkor az alábbi linken mindkét fél regisztráljon: https://bit.ly/egeszsegcelok

Részvételeteket és együttműködéseteket előre is köszönjük
Prof. Dr. Tamás Martos, a kutatás vezetője és
Rácz Rita MCCBE elnöke

Kedves betegtársak,

Az EFCCA a Leuven-i egyetemmel közösen (KU Leuven – Belgium) kidolgozott egy kérdőívet "Patient Preference" néven, amely arra összepontosít, hogy megértse, mi a legfontosabb a betegek számára a kezelés kiválasztásakor.

Az MCCBE is támogatja ezt a projektet, így ezúton szeretnénk mindenkit felkérni a részvételre. A felmérés segít betekintést nyerni azokról a fontos tényezőkről és jellemzőkről, amelyek befolyásolják a kezelés kiválasztásának a döntési folyamatát.
Előre is köszönjük
MCCBE
 
A kérdőív az alábbi linken érhető el: bit.ly/EFCCAkerdoiv
A projektről további információ: https://efcca.org/projects/patient-preferences
 
 

Kedves betegtársak,
 
"A Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar Klinikai Módszertani Szakcsoport Egészségtudományi Kutatóműhelye, valamint a Debreceni Egyetem iDEa|bUDs program által támogatott IBD ÉRINTETTEK EGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁPLÁLKOZÁSI GYAKORLATÁNAK VIZSGÁLATA címmel kutatást folytat."
 
Kérünk minden 18 év feletti IBD beteget, hogy a kérdőívet töltse ki.
 
Részletes információk és a kérdőív a https://ibdkerdoiv.hu oldalon található.
 
Köszönjük!

Kedves betegtársak,
Többen jeleztétek és olvashattuk is a csoportokban, hogy országos ellátási problémák vannak az adalimumab hatóanyagú biológiai terápiával.

Egyeztetések után az alábbi információt tudjuk megosztani:
Van és lesz elérhető készlet adalimumab hatóanyagú gyógyszerből (40 mg oldatos injekció előretöltött tollban 2 db-os) az országban.

Kérjük, hogy amennyiben a felírt készítmény nem szerezhető be a patikában, egyeztessetek a kezelő intézménnyel, mivel másik receptet kell kiírni.

Köszönettel,
MCCBE

Kérjük, támogasd adód 1%-ával betegegyesületünk terveit!

Magyarországi Crohn-Colitises Betegek Egyesülete - 18232819-1-41

A honlapunkon megjelenő tartalom tájékoztató jellegű és nem helyettesíti a szakszerű orvosi tanácsadást. Javasoljuk, hogy a betegséggel kapcsolatos kérdéseivel, esetleges panaszaival forduljon kezelőorvosához!
© Copyright 2023 Magyarországi Crohn-Colitises Betegek Egyesülete

Honlaptérkép| Adatvédelem | Impresszum Kapcsolat

Egyesületünk székhelye és postacíme:
1047 Budapest, Perényi Zsigmond u. 53. 1.lph. 3.em. 15.
Bankszámlaszám:11706016-20788070 (OTP)

Nem vagy még tag? CSATLAKOZZ!

Bejelentkezés tagoknak!

Csomag tartalmak

Hidegcsomagok tartalma:
Bélbarát hidegcsomag (2 db sonkás-sajtos szendvics + banán)
Normál hidegcsomag (2 db paprikás szalámis-sajtos szendvics + banán)

Ebéd csomagok tartalma:
Bélbarát ebéd (1 db hot-dog bélbarát virslivel) + desszert
Normál ebéd (1 db hotdog debrecenivel) + desszert

Jelentkezés "beteg – életút" interjúban való részvételre

A regisztráció véglegesítésével beleegyezésed adod, hogy az MCCBE, az MCCBE adatvédelmi irányelveivel összhangban, az adatokat tárolja, de ebben az esetben harmadik fél, azaz az Adexilis Kft. részére átadja.
Az Adexilis Kft. az adatokat az Adexilis Kft. adatvédelmi szabályzatának megfelelően kezeli. Az Adexilis Kft. veszi fel a kapcsolatot azokkal a jelentkezőkkel, akik részt szeretnének venni az interjúkban.